Törpehörcsög club

Kommunikáció és testhelyzetek:

Az állatok kommunikációja testhelyzetekkel (fejtartás, fülmozgatás, test- és farok tartás), hangokkal, illatanyagokkal, és ezek összességével történik.

Izgalom, érdeklődés:

Felálló, előre irányuló fülek, és tágra nyílt szemek jellemzik, bajuszukat előre meresztik - közben mozgatják, szimatolnak. Ha valamit nem látnak eléggé jól, két lábra is ágaskodnak.

Félelem:

Bár a fülek előre irányulnak, nem hegyezi, hanem inkább szétterpeszti őket. Vagy "guggoló" testhelyzetben vannak, vagy pedig mellső lábaikkal eltolják maguktól a potenciális veszélyt. Ilyenkor a fogaikat is  összecsiszolják, aminek jellegzetes ciripelő hangja van.

A harci "illemkódex":

A rágcsálóknál a játékra való felhívásnak a jele egy sajátos szag. Megfigyelhető, hogy ezek a játékra felhívó jelek fokozatosan érvényüket vesztik, amint közelednek az ivaréréshez, és a kezdeményezett játék valódi agresszióba csap át.

Ismerkedés:

Az újonnan érkező általában hagyja, hogy a terület tulajdonosa alaposan megszaglássza. Ez a póz nagyon hasonlít a tüzelő nőstény felkínálkozásához. Kivételesen el is maradhat, pl. a szoptató nőstény azonnal megtámadja a fészekbe tévedt idegent.

Támadás:

Az állati agresszió során a támadó fél valamilyen erőforrás birtokába igyekszik jutni, de nem "célja" az ellenfél pusztulása. Az evolúció során megjelent a ritualizált harc, melyek lényegében kommunikációs aktusok az ellenfél erejéről és szándékairól. Ezek a valódi harc bevezető vagy nem durva elemeiből tevődnek össze.
A támadó csikorgatja fogát, fülét hátracsapja, összekuporodva minél kevesebbet mutat a hasából - így próbálja csökkenteni a támadható felületet. Mellső lábát felemelve fejét oldalra fordítja, így próbál a másik hasa aljába, nemi szerveibe harapni. Sok esetben ezek a jelzések elegendőek a "vita" eldőléséhez. Előfordul azonban, hogy az agresszió ritualizált formái átcsapnak valódi harcba, s a küzdő felek súlyos sérüléseket okoznak egymásnak.
A megtámadott fél verekedés közben (főleg ha fájdalmas harapást kapott) jellegzetes sikító-cirregő hangot hallat. A ragadozó (pl. macska) által megtámadott állat is ezt a hangot adja félelmében, mintegy vészjelként a többiek számára. Nem csoportosan élnek ugyan, de valószínűleg abban a rövid időszakban van szerepe, amikor a kölykök még együtt élnek anyjukkal, s az anya vészhangja alapján tanulják meg elkerülni ellenségeiket.
A védekező fél megpróbálja mellső lábaival távol tartani magától támadója veszedelmes fogait, hátsó lábaikat maguk alá húzzák, a hímek heréiket is visszahúzzák. Többnyire oda-oda kap, ahol fájdalmat érez, s ezáltal a támadót általában a fején, pofáján sebesíti meg. Ennek ismeretében utólag is meg lehet állapítani a kapott sebek alapján, melyik volt a kezdeményező, agresszív egyed.

Megadás:

Ha sarokba szorították, kimerült, nem tud tovább harcolni - jellegzetes megadási pózt vesz fel: hanyatt, vagy oldalára fordul, lábait széttárja - így legvédtelenebb részét, a hasát felkínálja ellenfelének, pofáján pedig a félelem tükröződik.
Ha nagyon pánikba van már esve és a "halálát érzi" - nyitott szájjal szaggatott síró-nyekergő hangot ("pánikhangot") hallat, gyakran össze is vizeli magát. Amennyiben pofzacskójában éppen tárolt táplálékot, még úgy, hanyatt fekvő helyzetben "kipakol" - hátha erre figyel majd a győztes. Antropocentrikusan szemlélve talán úgy fordíthatjuk, hogy könyörög az életéért. Ez a hang emberi kéz közeledésére is igen gyakran megfigyelhető 3-4 hetes (leginkább az állatkereskedésekből) frissen beszerzett kölyköknél. Valószínűleg az állandó stressz váltotta ki belőlük, s csak igen türelmes, szeretetteljes foglalkozással szelídíthetőek meg.

Agresszív területjelölés:

A győztes általában nem él a lehetőséggel, hanem - még mindig harcra készen - elfordul, fogát csikorgatja, majd tüntetőleg megjelöli territóriumának határait. Ez a helyettesítő aktivitás egyrészt a feszültséget oldja, másrészt lehetővé teszi az alulmaradt elmenekülését.

Menekülés - üldözés:
A vesztes fél ez alatt először óvatosan, majd nagy ugrásokkal elmenekül, a győztes pedig utána ered, és territóriumának határáig üldözi - visszatérve újra megjelöli a határokat oldalmirigye váladékával.
Ritkán, de megtörténik, hogy a megadási póz ellenére a támadó továbbra is vadul rohamoz, mintha az egyetlen célja az lenne, hogy megölje a másikat. A körülményeket megvizsgálva kiderül, mi vezet ezekhez a tragédiákhoz. A leggyakoribb probléma az, hogy kevés volt a tér, nincs lehetősége a vesztesnek elmenekülni, vagy pedig - a járatokban élő fajok számára oly fontos - búvóhely hiányzott. A harmadik ok ugyancsak a terület szűkösségére vezethető vissza, ugyanis a vemhes nőstény a természetben is elkergeti a hímet - kölykei védelmében.

Territórium megjelölése:

A hímek az oldalmirigyek váladékával jelölik meg territóriumuk határait és a tereptárgyakat. Oldalra, kissé hanyatt fordulva dörzsölik a váladékot a tárgyakra, vagy egyedüli tartás esetén a terrárium sarkaiba.
Érdekes, hogy a nőstények is elvégzik ezt a területjelölő magatartást, annak ellenére, hogy nem fedezhetőek fel rajtuk oldalmirigyek. Főleg akkor figyelhető meg ez a mozgássor, amikor agresszívek, pl. éppen sikerült elűzniük vetélytársukat. A nőstények is magányosak, náluk a hüvelyváladék tölti be a birtokjelölő szerepet. Rendszeresen körüljárja birodalom határait, és csíkolást végez. Az ivarzást megelőzően inkább hosszú, vonalszerű jeleket hagy, és ez vonzza a hímeket. Az ivarzást követő és kölyöknevelési időszakban azonban újra rövid, pontszerű jeleket hagy, és ez mindkét nembeli fajtársakra riasztólag hat. Idegen területen járva is megfigyelhető ez a magatartás, de csak nagyon rövid, pontszerű jeleket hagy. A terület tulajdonosa ezeket alaposan megszaglássza, majd megismétli a területjelölést.

A territórium:

A szíriai aranyhörcsög az aszociális fajok közé tartozik. A párzás és a kölyöknevelés időszakát kivéve nem érintkezik fajtársaival. Nem jól tűri a kontaktust terráriumi tartás esetén sem, bár itt nem kényszeríti őket táplálékhiány a nagy területek birtoklására. Ennek ellenére szüksége van megfelelő mozgástérre.
Az általános mozgásaktivitást jól mérhetjük futókerékkel. A megtett út hosszát kapjuk, ha a kerületet megszorozzuk a fordulatok számával. Mivel éjszaka a legaktívabbak, ilyenkor figyelhetők meg leginkább. A futókerékre szerelt fémlemez segítségével minden teljes fordulatot egy kattanás jelzett, ezáltal külső hatásoktól (fény, mozgás) függetlenül lehetett számolni. A legnagyobb mozgáskészséget a 4 - 10 hetes állatok mutatják, de a 4 hetesek inkább több részletben futnak (néha 2-3 percenként is kiugrálnak), időnként játszanak. Az idősebb 10 hetes példányok pedig hajlamosak egyetlen monoton rohanással letudni az egész esti mennyiséget. Általában 1-8 alkalommal bújnak be a kerékbe, s ez idő alatt futják le az egész napi távot. Az egy este alatt a futókerékben megtett út hossza 90 - 1000 méterig változott.
Futókerék nélküli terráriumi tartás esetében a megfelelő mozgásmennyiséget szobában való futtatással biztosíthatjuk. Ez optimális esetben 2 óra, de az öregebb példányok esetében az észlelhető, hogy egy-egy kényelmes helyre befészkelik magukat, így ezeknek 20-30 perc is elég.
Személyes tere a szabadban 100 négyzetméter is lehet. Mivel ezt nem tudjuk biztosítani neki, ezért - a marakodások elkerülése végett - a leghelyesebb, ha ivarérett egyedeket nem, vagy minél nagyobb területen tartunk együtt. Sajnos, még 1/2 négyzetméter területű és búvóhellyel ellátott területen tartott aranyhörcsögök között is gyakori az összetűzés. Igen nagy területen valószínűleg kialakulnának az állandó revírhatárok.
Járataikat laza, homokos talajba készítik. Hátulsó lábaikat a járat oldalának feszítik, és a rövid, izmos mellső lábak gyors kaparó mozgása után a fellazított földet a hátsó lábak lökik hátra egy-egy erőteljes mozdulattal. Ugyanez a mozgássor figyelhető meg táplálékkeresés közben is. Járataik 1-2 méterre hatolnak le, labirintusszerűek. A sötétben való közlekedést segíti a bajusz és a szem feletti szőrzet és a kitűnő hallás. A járatok meredek falain mozgékony ujjaikkal remekül másznak, kapaszkodnak. A járatokon kívül kamrákat is kialakít, melyeknek különböző funkcióik vannak. A terráriumban tartott egyedek is - ha elegendő kamrával rendelkező mesterséges járatrendszert biztosítunk számukra - "kinevezik" az ürítő-, háló- és raktár kamrákat. A vacok építéséhez száraz fűszálakat és leveleket használ fel. A kisebb darabokat pofazacskóikba tömik, a nagyobbakat csak fogaik közé szorítják, úgy viszik a föld alá. A fészekkamra aljára egy vastagabb réteget terítenek, majd az oldalakon körkörösen rendezik el a fűszálakat. Amikor itt tartózkodnak, bebújnak a fűszálak közé, az állat jelenlétére csak a lélegzete ütemére megemelkedő szénakupac utal. Az eleség egy kis részét (a legértékesebb darabokat) is ide rejti, hogy rögtön ébredés után ehessen. Ilyenkor előfordul, hogy igen komikus módon hanyatt fekve, mancsaikba fogva fogyasztják el a kiszemelt falatot. Mivel sokat tartózkodnak fészkükben, itt található a legtöbb ürülék is.